Rózsák és könyvek

Nagy rajongója vagyok az olasz irodalomnak, műfaji tekintetben mindenevő: Dantétól Bariccoig, Assisi Szt. Ferenctől Susanna Tamaroig. Szerencsémre eredetiben olvasom műveiket, így van szerencsém az itthon kevésbé ismert íróktól is szemezgetni.

Most Alessandro D'Avenia a kedvencem, aki egy 32 éves milanói középiskolai latin és olasz irodalom tanár. Két könyve jelent meg eddig, ebből az első magyarul is. Címe: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér. Kamaszokról szól kamaszoknak, és nekünk, akik pedagógusként, szülőként próbáljuk megérteni gyerekeinket. 

Alessandro könyvei mellett rendszeresen publikál, blogot is vezet: Prof.2.0 néven. (http://www.profduepuntozero.it)

Rendszeres olvasója vagyok, mert az oktatással, neveléssel kapcsolatos, nagy szenvedéllyel és éleslátással megfogalmazott gondolatai fontosak számomra. Szívemből beszél, de ő, az író sokkal szebben meg tudja őket fogalmazni. Továbbgondolásra késztetnek, felráznak, nem hagynak nyugodni.

Kértem, hogy járuljon hozzá, hogy megosszam az olaszul nem tudó magyar kollégákkal, szülőkkel is ezeket a gondolatokat, így ezt az ő írásbeli engedélyével teszem most meg.

Legutóbbi írásában Alessandro egy könyvet ajánl a figyelmünkbe: nem mai darab. Aldous Huxley Szép új világ című műve 1932-ben jelent meg. Sosem volt aktuálisabb, mint manapság.

Első fejezetében megismerhetjük azt a laboratóriumban megalkotott Világállamot, ahol a jelszó a közösség, az azonosság és az állandóság. Az embert,mint tömegcikket kezelik, nevelésük helyett kondicionálásuk zajlik. Cél a fogyasztó ember, aki érzelmeit, vágyait elnyomva uniformizált lélekként működik egy uniformizált világban.

Kondicionálásuk során, mikor könyvekkel és rózsaszirmokkal találkoznak, fájdalom éri őket, így tanítják meg őket arra, hogy tartsák magukat távol a tudástól és a természettől. Így lesznek érzelem és gondolkodásmentes, irányítható robotok.

Érdemes elolvasni. legalább az első fejezetet. http://ebookbrowse.com/huxley-szep-uj-vilag-nyomtathato-f451project-pdf-d146323701

Alessandro D'Avenia nekünk szegezi a kérdést: hogyan működnek a mai iskolák? Hogyan zajlanak a mai tanórák? Szókratész vitatkozva nevelte tanítványait. Ma néhány ezer évvel később, vajon kíváncsiak vagyunk-e a gyerekek gondolataira, vagy inkább csak arra, hogy fel tudják-e mondani a bebiflázott anyagot? Változott-e valami az elmúlt évtizedben, kompetencia alapú oktatás ide vagy oda?

Klasszikus tanóra (ma volt szerencsém végig ülni egy ilyet, a helyszín és az időpont, a tanár és az osztály irreleváns, ezer másik helyen lehettem volna): mi volt a házi feladat? Zöld ceruza, javít. Eredmény? Kinek lett mind jó? Feladat: mf. x.oldal y. feladat. Megold. Zöld ceruza, ellenőriz. Kinek lett jó? Kevés! Csak ennyinek??? Akkor írjuk fel a táblára a megoldást. Így kell csinálni. Értitek? Ki nem érti? (Mind ül csöndben és lapít...)

Egyszer nem hangzott el a "miért? a hogyan gondolkodtál? hogy jutottál erre a megoldásra? bizonyítsd be, hogy a te megoldásod a jó!"  mondatok bármelyike!!

Alessadro D'Avenia mozgalmat indított Olaszországban, "Rózsák és Könyvek" néven. Az élményt akarja visszaadni növendékeinek: a természetben és a könyvekben fellelhető élményeket, az önálló tapasztalatszerzés, az önálló gondolkodás fejlesztésére. Célja, hogy mások történeteinek megismerésével hozzájuttassa a gyerekeket saját maguk megismeréséhez. Csatlakozhatunk hozzá mi is!

Véleménye szerint a tanár-szülő-diák háromszöge az egyetlen olyan szerelmi háromszög, mely mindenkinek jó! Ebben a körben, ha év elején megszületik egy közös együttműködés, egy közös irány, akkor a tanár nem osztályozógép, a szülő nem kliens, a gyerek nem hallgató lesz, hanem mindenki főszereplője egy közösen megírt történetnek.

Ehhez a következőket javasolja: ne félévkor és év végén tartsunk fogadóórát, amikor már csak az eredmények felsorolása marad a klasszikus zárszóval: jó esze van, de lusta használni:) 

Kezdjük az évet fogadóórával, ahol ott van mind a három fél (gyerek is!) Beszéljük át, mi lehet a közös elérendő cél, ki mit tesz ehhez, ki mit vállal ebből. Jobban halad a csónak, ha egy irányba evezünk.

A tanév során válasszon ki minden tanár öt gyereket, akivel három havonta szabadon beszélget másfél órát. ez egy tanévben közel öt órányi beszélgetés. Legyen ez kötetlen, tervekről, vágyakról, félelmekről, örömökről, bánatokról. Majd osszák meg tapasztalataikat a kollégák. Ezért a sokszor öt gyerekért máris többet tettünk, mint eddig bármikor. Utána jöhet következő sokszor öt gyerek :)

Naív, romantikus, idealisztikus gondolat? Nem hiszem. Ezért jöttünk erre a pályára, nem tananyagot leadni és osztályozni. Az megy a laboratóriumban is. Mi emberekkel dolgozunk, akiknek ebben a konzumista világban nagy szükségük lenne újra rózsákra és könyvekre. Ki fogja nekik megmutatni? Merre indítjuk őket? A világra nyitunk, vagy a laboratórium ajtaját csukjuk rájuk?

Mit gondoltok? 

Alessandro D'Avenia könyvét ajánlom minden kamasz tanítványomnak, szüleiknek és tanáraiknak szeretettel!

http://olvassbele.com/2011/11/21/alessandro-davenia-feher-mint-a-tej-piros-mint-a-ver-reszlet/

Gyorsítás- kiscsoportból nagycsoportba, középsőből iskolába?

Az utóbbi időben többekkel beszélgettem a hatéves kori beiskolázás körül kialakult helyzetről.

Amint tudjuk, az új Nemzeti Köznevelési Törvény (NKT) a kötelezővé tette a beiskolázását azoknak a gyerekeknek, akik az adott év augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket.

Mit jelent ez a gyakorlatban idén szeptemberben, amikor a törvény már hatályos?

Hirtelen megnőttek a gyerekek a szemünkben! A középsősök az oviban egy szempillantás alatt nagycsoportosokká avanzsálódtak, hiszen egy évvel korábbra került sokaknál az iskolába kerülés ideje. Eddig még azt hittük, majd hét évesen, most meg már csak pislogunk, mindjárt jövőre!

Zsupsz, a középsőt ki is hagyhatják! A most óvodába menő kicsik közül a nagyobbja lehet egyből középsős!

El is kapják őket a lelkiismeretes szakemberek: az óvónéni beveszi őket az iskolaelőkészítő foglalkozásokba, a logopédus villámgyorsan a terápiás csoportba. Jönnek a nevelési tanácsadó szakemberei hopsz, őket is az őszi szűrésbe, hiszen, ha gond van, fejleszteni kell, hogy mire jön a beiskolázás tavasszal, már iskolaérett legyen a gyerek.

A létszámok felduzzadnak, a pedagógusok a fejüket fogják. Nézik a törvényt balról, aztán jobbról, keresik a megoldást...

A tanító nénik pedig az iskolában szembesülnek vele: ahol eddig 25 gyereket kellett leültetni,  most 32-nek kell a hely. Ahol eddig elvétve volt 6 éves, most többen lettek. Együtt tanul a 6 éves, a 7 éves és a 8 éves, ugyanabban az első osztályban.

Óriási különbségekkel. A kisgyermekek életében két év nagy idő! Sokat fejlődnek néhány hónap alatt is, nemhogy két év alatt! Míg a hatéves a ceruzát is nehezen fogja, egész testével ír, hamar fárad, addig ez a nyolc éves gyereknek már nem feltétlenül jelent problémát.

Nem azonosak a képességek, a fizikális adottságok és szociális készségek. Nem az a baj, hogy a hatéves iskolába megy. Az a baj, hogy abba az iskolába megy, ahová a hét és a nyolc éves. 

Ez esetben egy óvodás érkezik az iskolába!

Nagyon fontos lenne, hogy ehhez a helyzethez alkalmazkodjon az iskola, megértse az óvoda-iskola átmenet szükségességét, és ne ugyanazokkal a módszerekkel akarja tanítani a hatévest, mint a nagyobbakat.

De nem kívánunk lehetetlent a pedagógustól, amikor a hirtelen megnőtt létszám miatt akár 30 fős osztályokban kell három korcsoportból érkező, egészen más fejlettségi szinten álló gyerekeket azonos- központilag kiadott- kerettanterv alapján tanítania? És akkor az egyéni különbségekről még nem is beszéltünk...

Már megint egy felülről ránk kényszerített helyzet, ahol a pedagógus, mint leleményes akrobata kell lavírozzon, sötétben a szakadék szélén.

Ti hogyan lavíroztok, kedves kollégák, kedves szülőtársak?

Felturbózva - magatartászavar az iskolában

Egy pár napja hallgatok, mint a sír. Egyszerűen beszippantott a tanévkezdés. Ha néhány órára kiteszem a lábam az iskolából, már történik valami! 

Már-már menetrendszerű, hogy szeptember első hetében, az első osztályban égető szükség lesz a segítségünkre. Minden évben érkezik hozzánk egy-egy kakukktojás, aki már az első héten megmutatja a foga fehérjét.

A kis ördög egy aprócska elsősnek álcázza magát, olyan pici, hogy félünk, elvész az iskolaépületben. Időnként fiú, időnként lány gúnyába bújik. Akárki is, egy biztos, dühe óriási, csillapíthatatlan, tekintélyt nem tisztelő és fizikailag sem lekicsínylendő. A tanítónéni sajgó lábszárán tapasztalhatja meg az erőt, sokszor több pedagógus karjának szorítása sem elegendő a kis ördög megfékezésére.

A többi gyerek döbbenten néz, a tanítók tehetetlenek.

Hamar megszületik a stratégia: vizsgálat, gyógyszer, speciális iskola - mindezt gyorsan!

Szorít az idő: megtudja a többi szülő, hogy mi zajlik az iskolában, már íratják is máshová a gyereküket. Rémes látomás: kiürülő osztály, presztízsveszteség, bezárás. (Budapesten erre elég jó esély van, itt mindig van a környéken egy másik iskola, könnyű elmenni, könnyű elküldeni).

Kaphat-e esélyt a gyerek, aki mindezt előidézte? Kaphat-e esélyt a pedagógus, aki idővel tán megbirkózna vele? Kaphat-e esélyt a többi gyerek, hogy elfogadja, megértse? Kaphat-e esélyt a szülő, hogy belássa, segítse?

Integráció van, elvileg sokféle problémával küzdő gyerek került a többségi általános iskolába. Évek óta alakul, formálódik az iskolai közösség, kirekesztőből elfogadóvá, befogadóvá válik. Így fogadják el és be a kerekesszékest, a tanulási nehézséggel küzdőt. Maguk módján segíti őt tanár és diák. De mindez az elfogadás csődöt mond, ha a magatartás a tünet. Tehetetlenségünk óriási, szabadulni igyekszünk hát a tehertől. 

Ebben a nagy igyekezetben nehéz empátiával fordulni a kis ördögfióka felé. Látni, hogy óriási feszültsége őt feszíti a legjobban. Mögé nézni- mi munkál, mi a háttér, mi a megoldás? Kipróbálni,mi motiválja, mi nyugtatja meg, mi hozza ki a sodrából? Hiszen nálunk a pedagógiai, pszichológiai tudás, mi rájöhetünk, mi a mozgatórugó az ösztönös cselekedet mögött. 

Ebben a esetben is a szülő a legfőbb segítőtárs a megoldás keresésében: ha partnerünk, előbb-utóbb tudunk majd együtt gondolkodni, egy cél érdekében cselekedni. Ha elszenvedője gyermeke problémájának, megérdemli a segítséget. Ha előidézője gyermeke problémájának, szüksége van segítségünkre.

A helyzet megoldásában harmadik társunk az idő: az első héten kitörő pánik rossz megoldásokat szül. Várjunk, ne hozzunk megbélyegző döntéseket. Adjunk még időt a beszokásra, az ismerkedésre. Olyan nehéz annak a gyereknek, akinek már első osztályban homlokára kerül a jel. 

Segítsük egymást! Nem elvárható, hogy az a kolléga, aki "elnyerte" a kis palántát, egyedül oldja meg a helyzetet. Végtelenül kimerítő egy ilyen gyerek, állandó készültség mellette az élet. Legyen egy közösség feladata a nevelése, azáltal, hogy támogatjuk a közvetlenül vele foglalkozó kollégákat. Beszéljünk róla, keressünk közösen megoldásokat, a szakembereket is bevonva. Erre dolgozzunk ki cselekvési tervet, ne az eltávolítására. 

Tapasztalatom az, hogy az integráltan nevelhető magatartási nehézséges gyerekek, ha befogadó közegre lelnek, képesek elsajátítani a csoportnormát, és viszonylag jól megállni benne a helyüket. Csak ezt nem várjuk ki. Nem várjuk meg, míg munkánk gyümölcse beérik, így minden egyes ilyen gyerek esete kudarc a sikertörténet helyett. Pedig ezek a sikerek igazán nagyok, továbblendíthetik az embert a holtpontokon. 

Miért nem küzdünk értük vállvetve?

Home training

Lassan felveszem a tanév fonalát, egyre több ismerős gyerekbe akadok az iskola folyosóján, akiket idén is fejleszteni fogok. Szerencsémre van néhány, aki megismer, ezek szerint mégsem változtam olyan sokat a nyáron :) A többiekhez jó lesz óvatosan közelíteni, nehogy megijedjenek :))

Új év, új remények: megint kitaláltam magamnak egy-két dolgot, ami hoz annyi plusz munkát, hogy végképp ne unatkozzak. Ilyen-olyan és amolyan egyéni és csoportos terápia, tanácsadás, konzultáció, weblap stb. Mindent a gyerekért :) Sajnos nagyon sokan vannak, így a létszám/óraszám arány olyan rémisztő, hogy látszik, segítség nélkül nem leszek hatékony.

Ez az a pillanat, amikor újra a fejembe férkőzik a gondolat a home trainingről. Ez ugye az az eset, amikor a terapeuta/fejlesztő valamilyen okból nem maga végzi a fejlesztést, hanem kiadja az a szülőnek. Speciális házi feladatnak is nevezhetnénk, azzal a különbséggel, hogy a megoldásmódra nem a szülőnek kell rájönnie, hanem nagyon pontos instrukciók szerint kell végeznie a feladatot.

Mikor alkalmazzuk: olyan esetekben, amikor a napi kevés idejű, de rendszeres gyakorlás sokkal hatékonyabb, mint a heti 2-3 alkalommal hosszabb ideig tartó foglalkozás. Általában valamilyen érzékszerven keresztül az idegrendszer stimulálása a cél, amit rendszeresen adagolt ingerekkel könnyebb változásra bírni.

Lehet ez mozgásgyakorlat bizonyos terápiák kezdeti szakaszában, vagy részképességfejlesztés is. Minden esetben vizsgálat előzi meg az alkalmazását, illetve a fejlesztő találkozása a szülővel, és a vállalások megbeszélése.

Tapasztalatom, hogy a szülők hálásak azért, ha kiderül, hogy milyen háttérproblémák állnak a gyermek alacsonyabb teljesítménye mögött. Örülnek, ha elmondjuk, hogy van segítség. Elvállalják, hogy részesei lesznek a folyamatnak: igen, gyakorolni fognak otthon!

Mindenki boldog. Még az első pár kontroll alkalmával haladásról számolhatunk be. Bár van aki már az első alkalommal őszintén közli, feladta. (Ezzel legalább van mit kezdeni.) Nagyon sok esetben azonban szép csendben elhal a kezdeményezés, a gyerek meséli, hogy már alig csinálják a feladatot, elfelejtették, későn értek haza, nem volt kedvük. 

Ilyenkor tétlenül állok, hogyan folytassak egy megkezdett terápiát, ha már nem abban a rendszerben tudunk vele dolgozni. 

Az okok nyilván annyi félék, ahány család van. Tapasztalatunk szerint a szülők túlhajszoltsága, az időhiány, a közösen eltöltött este rutinjának hiánya mind lehet oka a home training kudarcának. Ugyanakkor tapasztalom azt is, hogy sokszor a szülő sem tud teljes meggyőződéssel melléállni a kezdeményezésnek, nem tud hosszú ideig partner lenni egy olyan folyamatban, melynek a kimenetele nem rövidtávú és nehezen mérhető. 

A mozgásterápiáknál még ott a regresszív fázis is, ami azt jelenti, hogy a terápia elején a gyermek "szétesik", nyűgössé, babásabbá válik, ami ijedtséget vált ki a szülőkben, félni kezdenek a visszafejlődéstől. Ez természetes jelenség, de sokszor nehezen viselhető.

Fontos, hogy ezzel tisztába legyenek már a terápia legelején, de megélni nekik kell, ami időnként nagyon nehéz.

Újabb ok lehet az, hogy ez a szituáció a gyerek és felnőtt közötti viszonyt próbára teszi: rendszerességet, kitartást követel, következetességet a szülőtől. Azt látom, hogy a legtöbb szülő már nem szívesen kér számon a gyereken semmit az iskolai időn túl. Sokszor kínálnak fel alternatívát olyan helyzetekben is, amikor nem kellene feltétlenül döntéshelyzetbe hozni a gyereket. Ma a legtöbb család liberális vagy demokratikus elveket vall, ahol semmilyen szerepe nincs az autoriter döntéseknek. Már kisgyermek korban a gyerek dönt abban is, hogy vacsira milyen tejes pépet kapjon, és milyen színű legyen a zokni, amit felvesz. Ez persze nem baj, csak jellemzővé kezd válni, hogy a szülők már nem vállalnak fel olyan helyzeteket, ahol utasítást kell adni és nincs vita. 

Így nagyon nehéz később rávenni a gyereket, hogy alkudozás nélkül megcsináljon olyan feladatokat, amihez fáradtan, iskola és száz különóra után nincs kedve. A huzakodás megterheli a kapcsolatot, ezért egyszerűbb út ráhagyni a gyerekre.

Ahol viszont működik a home training, ott új lehetőség nyílik a szülő-gyerek kapcsolat elmélyítésére, a gyerek erőfeszítésének értékelésére. Ha a szülő is részese a gyakorlásnak, átérzi a gyerek helyzetét, benne van a fejlődésben, megvan az "egy húron pendülés". Lehetőség ez a gyereknek is arra, hogy megtapasztalja,  a szülő az ő problémáját nem rosszaságnak tudja be, nem hagyja benne magára. Növeli a bizalmat a családban, és folyamatos bizonyítékát adja annak, hogy a nehézségek legyőzhetők,  mindig érdemes cselekedni. Ezzel hosszú távra adunk pozitív megoldásmintákat az életben adódó nehéz helyzetekre!

Sokat gondolkodom azon, hogyan motiválhatnám jobban a szülőket, hogy vállalják fel ezt a feladatot. A fejlesztés egy szakma, de igazán az a gyerek fejlődik jól és küzdi le a problémákat, aki mögött ott a segítő család, aki nem elégszik meg annyival, hogy elviszi a gyermeket a szakemberhez, de hajlandó azzal együtt dolgozni, alkalmazni az ott megtanultakat az iskolán kívüli szituációkban is.

Szívesen megismerném a szülők gondolatait is a témában, biztosan árnyalná a képet az ő szemszögük.   Ha tudjuk, ki hogyan gondolkodik egy témáról, könnyebb közösen elfogadható megoldásmódokat kidolgozni. 

Várom a kommenteket, beszélgessünk róla!

Nyolc nagyszerű mód a gyerek kíváncsiságának felkeltésére

Forrás: Da Vinci Learning

A következő részt a Da Vinci Learning programjából teszem közzé, mert szerintem remek ötleteket kapunk belőle arra, hogyan ösztönözzük a gyerekeinket a felfedezésre, a kreatív ötleteik kibontására. Örülök, hogy ráakadtam!

Azt a fajta szemléletet közvetíti, ami szerintem a legfontosabb a gyereknevelésben: figyeljük meg a gyerekeket és tanuljunk tőlük.  Amíg óvodások, addig szinte percenként meglepnek bennünket azzal, milyen egyedien és kreatívan látják a világot, milyen más az észjárásuk. Az iskolában aztán hamar betagozódnak, és ettől kezdve már a mi felelősségünk, hogyan tartsuk életben egyre csökkenő érdeklődésüket a világ jelenségei iránt (különösen, ha azok inkább a tudományok, mint a technika világából valók). 

A lista tetszés szerint a végtelenségig bővíthető, csak saját elkorcsosult kreativitásunk szabhat neki határt :)

"Eredendően kíváncsiak vagyunk. Kisbaba korunkban a kíváncsiság ösztökél mászásra, és a kíváncsiság motiválja a nagy kutatókat és inspirálja a nagy felfedezőket is. Ha arra ösztönzöd a gyermeked, hogy legyen kíváncsi, azzal javítod önbecsülését, és segítesz neki személyiségének kialakulásában. Íme, néhány módszer, amivel felkeltheted a gyerek természetes kíváncsiságát.

1. Próbálj ki új ízeket: nem ehetsz egész életedben csak vaníliafagylaltot. Legyen az zeneszerszám, egy új sport vagy cseresznye-karamell-sárgarépa fagylalt, bátorítsd a gyereket, hogy próbáljon ki új dolgokat.

2. Szerezz be egy búvárpipát: amikor a gyermeked készen áll arra, hogy a mélyvízbe ugorjon, támogasd őt. Ha megtanulja, hogy egy témának hogyan tud valóban utánajárni, igazi sikerélményt adhatsz gyermekednek.

3. Ugorj bele: az aggodalom és az izgalom ugyanannak az érmének két oldala. Amikor a gyerekek valami újat próbálnak ki, előfordul, hogy félnek a bukástól, akárcsak mi. Bátorítsd őket, hogy adjanak esélyt az új dolgoknak.

4. Játssz detektívesdit: körbevesznek az olyan lehetőségek, amelyek további vizsgálódásra késztethetnek. Válassz ki valamilyen távoli országból származó ételt, vagy próbáld meg végiggondolni, hogy hová lesz a víz, amikor esik. A gyerek élvezettel fogja megtanulni, hogy miként lehet nagyban gondolkozni.

5. ”Perec” agy: fogadd rugalmasan, ahogy a gyerek értelmezi a dolgokat. A dolgok működésének extrapolálása nem mindig a legegyenesebb utat követi. A történet elmesélését azonban bízd a gyerek fantáziájára. Még az is lehet, hogy te is másként tekintesz majd egyes dolgokra.

6. Bonts vitorlát: enged ki a gyerek kalandos szellemét a nagyvilágba. Menjetek el az állatkertbe vagy egy múzeumba, fedezzetek fel különféle élőhelyeket és kultúrákat. Akár saját múzeumot is berendezhettek otthon.

7. Vissza az iskolába: érdeklődj az iránt, amit a gyerek az iskolában tanul. Ha megkéred a gyereket, hogy magyarázza el neked a tananyagot, azzal jobban feldolgozza, és lehetőséget kap az önkifejezésre.

8. Dőlj hátra az ülésben: lehet, hogy eleinte kicsit ijesztő, de időnként hagyni kell, hogy a gyerek vezessen. Hadd tervezze meg a gyerek a vacsorát vagy a bevásárló listát, vagy hadd irányítson téged a játékban. Élvezni fogod, hogy végre nem te vagy a főnök, és ő boldogan veszi át a felelősséget."

Forrás: http://hu.da-vinci-learning.com/content/nyolc-nagyszer%C5%B1-m%C3%B3d-gyerek-k%C3%ADv%C3%A1ncsis%C3%A1g%C3%A1nak-felkelt%C3%A9s%C3%A9re

Tanévkezdés- tanulási nehézséggel

Az új köznevelési törvény életbelépésével sok minden változik a közoktatásban. Nem minden azonnal, hanem több lépcsőben kerül bevezetésbe, majd a járási-megyei hivatalok felállításával.
Fejlesztés szempontjából az idei év úgy kezdődik, mint az előző, a nevelési tanácsadókat érintő változásokat tartalmazó rendelet ugyanis még készül.

Ezért úgy gondoltam, hogy a fejlesztésről szóló cikksorozat elején írok egy jótanács- listát azoknak a szülőknek, akiknek valamilyen tanulási nehézséggel küzd a gyermeke. Remélem hasznos lesz, így általánosságban is, de konkrétabbat is szívesen írok, ha kérdeztek :)
Lássuk tehát:

1. Érdemes egyeztetni a pedagógussal, hogy ő hogyan látja a gyermek fejlődését, iskolai teljesítményét. Tapasztalja-e azokat a problémákat, amit a ti szülők láttok otthon.

2. Ne essetek pánikba! A tanulási problémák időben megkezdett fejlesztés esetén jól javíthatók, nagy százalékban meg is szüntethetők.

3. Forduljatok szakemberhez, aki segít eldönteni, hogy milyen jellegű és mélységű nehézségről van szó. 
A kerületi/települési nevelési tanácsadó szakemberei egy többlépcsős vizsgálat során feltárják a problémát, majd szakvéleményt készítenek, ami kiinduló pontot ad a fejlesztéshez.

4. A nevelési tanácsadó javaslatára a gyermek fejlesztésben részesülhet, illetve bizonyos mentesítéseket kaphat egyes tantárgyak/résztantárgyak értékelése alól a felzárkózás idejére. 

5. A tanulási nehézségek terápiájának alapja a mozgás, ezzel kezdődik a kognitív fejlesztés, vagy ezzel párhuzamosan zajlik. Tájékozódjatok a lehetőségekről!
(A különböző terápiákról a későbbiekben részletesen fogok írni: mi mire való, ki végzi stb. Addig is ha van kérdésetek, írjatok a kommentben, és válaszolok).

6. A lehető leghamarabb vegyétek fel a kapcsolatot a fejlesztővel, dolgozzatok együtt, lehetőség szerint a tanítóval team munkában. A fejlesztés nem akkor lesz hatékony, ha a gyerek heti 2-3 alkalommal eljár a foglalkozásokra hanem, ha az ott tanultakat alkalmazza, és annak megfelelően foglalkoztok vele.

7. Ha a fejlesztő home traininget (otthon, a szülő által végzett, a szakember által előírt terápiát) javasol, gondoljátok végig, hogy tudjátok-e vállalni. Csak azt vállaljátok el, amit teljesíteni is fogtok, mert a félbehagyott terápia többet árt, mint használ. Az otthon végzett terápia azonban új lehetőséget teremt az együttlétre, a gyermek-szülő kapcsolat elmélyítésére, tehát nem csak a tanulási nehézség megoldásában segít, hanem sok más pozitív hozadéka is van, tehát érdemes!

8. A tanulási nehézség a legtöbb esetben nyomot hagy a gyermek személyiségén. Ezért elengedhetetlen, hogy Ti, szülők mellette álljatok, elfogadjátok. Sokat dicsérjetek minden apró eredményért, amit sikerült már elérnie, és ha nehézségbe ütközik, bátorítsátok. Ne feledjétek, a legfontosabb, hogy egészséges, szép és okos, tehát szeretni való! Az aktuális nehézsége nem ő! Ne azonosítsátok tehát őt a problémájával, pláne ne gondoljátok, hogy lustasága, akaratának gyengesége sodorta őt ebbe a helyzetbe. 
Biztos, szerető családi légkörben sokkal jobb prognózisúak a hozzánk kerülő gyerekek!

9. Higgyetek benne, hogy közösen képesek lesztek legyőzni a nehézségeket! Ehhez keressétek meg (a fejlesztővel közösen) gyermeketek erősségeit. Erre támaszkodjatok az iskolai feladatok elvégzésénél. Tehát, ha pl. a hallott szöveget jól érti, de olvasni nehezen tud, olvassatok fel neki, vegyétek fel MP3-ra. Ne azt nézzétek, hogy mit kellene már önállóan tudnia, hanem azt, hogy milyen segédeszközzel lehet majd eljuttatni őt ahhoz a tudáshoz. 
(Ötletekért írhattok, ha konkrét nehézségeitek vannak.)

10. Ne üldözzétek egymást, ne keressetek bűnbakot! Legalább tíz féle elmélet van arról, hogy mi okozhat tanulási nehézséget. Annyi minden, hogy csoda, ha sikerül elkerülni :) Ezért nem érdemes egymást, vagy magunkat okolni azért, ha a gyereknek nem megy a tanulás. Sem mi, sem ő nem tehet róla. Keressük inkább közösen a megoldást!

+1. Bízzatok meg a segítőkben, legyen az pedagógus, pszichológus, fejlesztő. Keressétek ezeket a kapcsolatokat, mert az együttgondolkodás, a kommunikáció segít feloldani a félreértéseket, közelebb viszi a megoldáshoz az embereket, ez pedig mindenképpen jó lesz a gyereknek!